Központ: 1239 Budapest, Ócsai út 5. Telefon: (1) 286 2600, Fax: (1)287 3502, kék szám: 06 40 200 811 e-mail hirlevel@ramirent.co.hu

Kedves Olvasó, kedves Partnerünk!

Az év több, mint felén túljutottunk, de a munka nagyja még hátra van. Bízunk benne legalábbis, hiszen tevékenységünk nagyrészt az építőiparhoz kötődik, követi annak szezonális változásait. Az ugyan kétségkívül érezhető, hogy ez az év sok tekintetben másképpen alakul, mint a korábbiak. Az első hónapokban még határozottan éreztük a tavaly beindított beruházások húzóerejét, ezek azonban a tavasz végére befejeződtek. A szokásos tavasz végi fellendülés viszont sokkal erőtlenebb a korábban tapasztaltaknál, ezért néhány területen társaságunk teljesítménye is lelassult. Más területeken ugyanakkor soha nem látott fejlődést tapasztaltunk. Egyes termékcsoportjaink kihasználtsága jelentősen csökkent, míg más eszközeink iránt a kereslet még fokozódott is. Ezeket a mindannyiunk számára új tapasztalatokat, valamint eredményeinket elemezve ismételten örömmel tölt el bennünket, hogy több lábon állunk. Cégünk üzleti modelljének és tudatos építkezésünknek az eredménye az, hogy az országban majdnem minden jelentősebb ponton jelen vagyunk, és széles palettán kínáljuk bérletre eszközeinket. Így földrajzilag is ki tudjuk használni egy-egy terület időszakos felfutását, kiegyensúlyozva ezzel más területek visszaesését, és egyes kurrensebb termékeink is ellensúlyozzák a néhány más termékcsoportnál tapasztalható kereslet- és árzuhanást.
Meggyőződésem, hogy az időben felismert átalakítási szükségszerűségek következetes végigvitelének, munkatársaink kitartó azonosulásának és szívós munkájának köszönhetően ügyfeleink egyre növekvő elvárásainak is eleget tudunk tenni szolgáltatásunk színvonalával. Bízom benne, hogy az ideges gazdasági környezet okozta súrlódások és zsörtölődések hamarosan már csak a múlt megmosolyogtató emlékei lesznek, mert erősebben és tudatosabban kerülünk ki a nem mindennapi kihívásokból. A munka nagyja még hátra van. Ehhez kíván a Ramirent kiegyensúlyozott és megbízható partner lenni, sikeres, munkás hétköznapokkal és nyugodt, kitartó munkával.



Rácz Zsigmond
ügyvezető igazgató
  zsigmond.racz@ramirent.co.hu


Tartalom

A gépkölcsönzés előnyei
Ne hagyja ki! Rami Nyílt Nap
Sorsolás! Július havi nyertesünk
Már minálunk babám...
Elköltöztünk! Szekszárd
Gépeinket ajánljuk: Volvo L20B, Törmelékcsúszda
Mi már kipróbáltuk és bevált! Használt gép árusítás
Akció augusztus 31-ig!
Bemutatkozik: Palota
Hordógurítás a Szebényi Völgyhídon
Mosoni-Duna híd
Így betonozunk mi!
Humor
Főzőcske

A gépkölcsönzés előnyei



Ne hagyja ki!

Rami Nyílt Nap!


Kedves Meglévő és Leendő Ügyfelünk!
Hagyományt szeretnénk teremteni azzal, hogy minden évben meghívjuk legkedvesebb Partnereinket, hogy töltsünk együtt egy kellemes és hasznos szép napot!
Az idei szakmai rendezvényünket 

2009. szeptember 18-án pénteken
11-tól 14 óráig
 tartjuk, s most is igyekszünk változatos és egyben szórakoztató programot kínálni Önöknek!
Helyszín
1239 Budapest, Ócsai út 5.
Program
10,30-tól regisztráció
Minden látogatónk tombolajegyet kap!
11 órától 14 óráig folyamatos gépbemutató
(földmunkagépek, hidraulikus szerelőállványok, építőipari kisgépek) ügyességi versenyekkel)

12 órakor HASZNÁLT GÉP

AUKCIÓ

 Aukciós listánkat, valamint az aukciós feltételeket honlapunkon, az aukcióra szánt gépeket, eszközöket szeptember 1-től Budapest, Ócsai úti telepünkön előre egyeztetett időpontban megtekintheti.

13,30 az ügyességi versenyek eredményhirdetése, tombolasorsolás értékes nyereményekkel!

Felveri sátrát a Tringa borpincészet (Szekszárd)
www.tringaborpince.hu

Gál Ádám motocross versenyző, akit cégünk szponzorál, bemutatót tart és autogramot osztogat!

Ezenkívül 

EGY KIS ADRENALINNÖVELŐ MEGLEPETÉS!

10 méter magasságból 30 méter hosszú drótkötélpályán lehet majd leereszkedni merészebb látogatóinknak partnerünk a Vagabond Kft. jóvoltából, aki
 az extrém szórakoztató eszközök és kalandsportok terén nyújt izgalmas perceket a felpörögni vágyóknak.
Hogy honnan a jó kapcsolat a két cég között? Cégünk adja a drótkötélpályához szükséges állványrendszert.
Ismerjék meg közelebbről őket!
www.vagabondclub.hu


Vendégeink jóltartásáról "mesterszakácsaink" gondoskodnak, mégpedig nemes verseny keretében!
Amit még jó szívvel kínálunk: bor, frissen csapolt sör, sütemény, kávé és üdítő.

Visszatekintés a tavalyi Nyílt Napra!









 Részvételi szándékukról szíves visszajelzésüket várjuk szeptember 10-ig!

Jelentkezés itt:
ramirent@ramirent.co.hu
 


Sorsolás! Július havi nyertesünk

Azok között, akik kitöltik a Hírlevél regisztrációjához szükséges adatlapot 2009. június 1. és november 30-a között, az alábbi nyereményeket sorsoljuk ki:




Regisztráljon Ön is minél előbb, hogy az összes sorsoláson részt vehessen júniustól novemberig!

A sorsolás időpontjai:
június 18.
július 17.
augusztus 17.
szeptember 17.
október 19.
november 30.
 

Július havi nyertesünk:

Pap Dániel

Nyertesünk egy FT 180 típusú csempevágót nyert!


Gratulálunk!



Már mi nálunk babám, már mi nálunk babám...

Kollegáink csak úgy szedik és kapkodják a meggyet, no nem fedeles kosárba, hanem a Cherry Picker kosarában állva!
Hogy mi az a "Cherry Picker"? Magyarul "meggyszedő", :-)  más néven kosaras emelő!


Móni és Zsolti szüretelik a Rami meggyet. 
Meglévő ügyfeleink jól ismerhetik Mónit, tőle kapják
a számlát és a kedves hangú telefonhívást, hogy:
"Kérjük az aláírt szereződést szíveskedjenek visszaküldeni"!
Zsolti a gépmesterünk, a gépek kiadása, visszavétele és a sérült gépek állapotfelmérése is az ő feladata.

Az idilli kép harmadik szereplője a Haulotte HA 15 IP, 15 m munkamagasságú, elektromos, a látszat ellenére beltéri, fehér kerekű, elektromos kosaras emelő 8,5 m oldalirányú benyúlással és tekintélyes, 7,5 t önsúllyal.




Havi tipp: Kérjük küldjék vissza az aláírt szerződéseket, mert Becsei Péter üzletágvezető ragaszkodik az adminisztrációs rendhez! 
(Hogy miért fontos ez annyira neki???) :-)








Végül a kanálnyi szerelő csapat: a volánnál János a vezető szerelő, a kanálban békésen ücsörögve Vili Bá, Béni és Zoli.

Aki, illetve ami pedig a tenyerén, illetve kanalán hordozza őket, az a
4.555 kg önsúlyú, darázsderekú
VOLVO L 20 B homlokrakodó,
0,7 köbméter kanalával,
2,2 t súlyt
3,1 m magasra tud emelni.


A nyár hátra lévő részére kellemes pihenést, vagy jó munkát kíván Gyöngyvér, a Krampusz, aki ingyen adja a mini dömpert!
Milyen dömpert?
Aki kíváncsi milyen mini dömpert, olvassa el előző 6-2009 számú hírlevelünket, melyet megtalál ittvagy hívja az illetékest a 20/525 1557-es telefonszámon.







Elköltöztünk!
Szekszárd

Örömmel adunk hírt arról, hogy 2009. augusztus 31-től új, tágas és megszépült környezetben várjuk Önöket Szekszárdon a Bátaszéki út 34/A szám alatt (56-os főút).
Térjenek be hozzánk egy forró kávéra, munkatársaink készséggel várják és állnak az Önök rendelkezésére!
e-mail: szekszard@ramirent.co.hu


Gépeinket, eszközeinket ajánljuk!
VOLVO L20 B


A VOLVO L20 B homlokrakodó egyszerűségével és erejével, valamint a kezelő számára rendkívül kényelmes kezelőállásával praktikus megoldást kínál különböző munkafolyamatokban.


 












Amikor azt mondjuk csúszda, ilyenkor nyár közepén nyaralási emlékeink jutnak az eszünkbe.














A mi csúszdánk nem szórakozásra szánt munkaeszköz, de nagyon fontos a magasépítés számára.

Törmelékcsúszda

Különleges belső bordázattal ellátott ütésálló műanyagból készült csúszdaelemek különböző kiegészítőkkel 40 m magasságig építhetők fel. Rögzíthetők lapos vagy ferde tetőre, állványhoz, vagy akár erkélyhez is. A bárhol beiktatható elágazó elemek segítségével egyszerre több emeleten is használhatók. A porvédő gyűrűk megakadályozzák, hogy a por a környezetbe kerüljön. Tartós, könnyen szerelhető, praktikus megoldás a felújítandó építületek törmelékének elszállításához.


























Mi már kipróbáltuk és bevált!
Használt gépek...

2003. évi gyártású, átvizsgált, működőképes állapotban lévő vakológép
Típusa: Putzmeister Sp 5 Mono
Ára:
900 000.-Ft + ÁFA











Műszaki adatok

Szállítási távolság vízsz: max. 40 m
függ: max. 15 m
Keverőgarat: 100 l
Össztömeg: 190 kg
Elektromos igény: 230 V, 50 Hz

Ne érje váratlanul az "áramszünet"!
TR 50 D típusú áramfejlesztőnkkel biztosan nem fogja!
2006.évi gyártású, átvizsgált, működőképes állapotban.

Ára: 1 800 000.-Ft + ÁFA

teljesítmény: 50 kVA
áramerősség: 71,4 A
meghajtómotor: Deutz dízel
teljesítmény: 45 KW














Akció!

2009. július 20-tól augusztus 31-ig nyári országos akciónk keretében minden típusú elekromos ollós emelőt napi 5000 Ft + ÁFÁ-ért bérelhet a Ramirent összes magyarországi telephelyén.

Érdeklődjön az Önhöz legközelebb eső telephelyen
vagy a 06 40 200 811-es kék számon!





Szintén a fenti időpontban lapvibrátor és döngölő bérlése esetén
40 %
kedvezményt adunk akcióra kijelölt telephelyeinken!


Az akcióra kijelölt telephelyeink:

Szombathely, Csaba u. 12. Tel.: (94) 505 048
Veszprém, Házgyári út 7. Tel.: (88) 560 403
Miskolc, Fonoda u. 4. Tel.: (46) 530 418
Debrecen, Diószegi u. 36. Tel.: (52) 442 254
Kecskemét, István király krt. 24. Tel.: (76) 480 501
Szeged, Dorozsmai út 35. Tel.: (62) 552 315


Bemutatkozik
"Palota"

Mi csak "Palotának" hívjuk Budapest, XV. kerületi kirendeltségünket, mely az egyik legeredményesebb és az ügyfeleink által rendkívül szívesen látogatott telephelyünk. Megszépült és megváltozott környezetben a Régi Fóti útról lekanyarodva (MOL kút) a Bogáncs utca 4. szám alatt található. 





A kirendeltségen a kezdetek óta dolgozik Horváthné Szulyovszky Klára, aki szerint sikerük titka az, hogy igyekeznek a legelőnyösebb megoldást megtalálni a gépesítési problémákra, és türelmesen segítenek eligazodni a - lássuk be egy építkezésen dolgozó számára is sokszor ismeretlen - gépek és technológiák alkalmazásában. 

Nem beszélve a lányok szakértelméről, kedvességéről és ügyfélbarát hozzáállásáról!
A fiúk kisujjában van az egész szakma: profi szerelőként igazán ragyogó munkát nyújtanak!
A telephely - fennállása óta - több alkalommal nyerte el az évente a legjobbnak kiosztott legeredményesebb telephely díját!












Látogassák meg őket!
Horváthné Szulyovszky Klára kirendeltségvezető
Kundra Erika kölcsönzői munkatárs
Szabó Tibor szerelő
Klein Tamás szerelő










1151 Budapest, Bogáncs u. 4.
Tel/fax: 307 5413
e-mail: palota@ramirent.co.hu


Hordógurítás a Szebényi Völgyhídon

A hordógurítás a hidaknál olyan, mint a bokrétaünnep az épületek esetében. Az építők ünnepelik így meg, hogy szerkezetkész állapotba kerül legújabb alkotásuk. 2009. augusztus 12-én átgurították a hordót az építők a Szebényi Völgyhídon. Az M6-os autópálya déli szakaszán megvalósuló völgyhíd mintegy 860 méter hosszú. A vasbeton pilléreken nyugvó pályatest acéllemez szerkezetű lett a szoros ütemterv miatt: a teljes hídhoz 8400 tonna acélt használtak fel.
A Colas Hungária és a Közgép közös projektjeként megvalósuló hídnál a beruházás kezdetén a Ramirent "mobil kölcsönzőt" működtetett. Konténereink, áramfejlesztőink, kompresszoraink, betontechnológiai eszközeink miellett személyemelőink is feladathoz jutottak!













 

 

Gál László munkatársunk és
Ivók Ferenc építésvezető a "gurításnál".


Mosoni-Duna híd

Ramirent Győr.
Sziget-Révfalu összeköttetése az új Mosoni-Duna híddal történik. 
Kétpályás híd készül kerékpárúttal, gyalogjárdával. A híd két oldalának közúti csatlakoztatása egyszerre épül.



















Partnereink a MAHID 2000 Zrt, (Szűcs József Szabolcs főmérnök), illetve a KÖZGÉP Zrt. (Bogó Viktor építésvezető), valamint a T-team Security, aki a terület biztonságáról gondoskodik.
Hogyan segítjük a munkájukat?

Az első kapavágás előtti lépés az volt, hogy a kerítéselemeinkkel elzárták a munkaterületet.
Gurulóállványaink nagy segítséget nyújtottak elérhetetlen területeken.

A teleszkópos rakodó használata egy páncélszekrény ablakon történő beemelésének munkafolyamatát ábrázolja és jól szemlélteti a rakodógép finom és precíz alkalmazási lehetőségeit! 
 






















Így betonozunk mi!

Azaz, így betonoznak a mi eszközeinkkel.

Belvárdgyula 114-es híd
Betonozás SV gerendával
Amennyiben nem látja a video képernyőjét, úgy kattintson a linkre!


 

http://www.youtube.com/watch?v=xW97gO6g3xM


Humor

 
Néhány képsor a gépkezelői oktatás szükségességéről!
Amennyiben nem látja a video képernyőjét, úgy kattintson a linkre!


http://www.youtube.com/watch?v=BCoxgoXmi38&feature=related




Főzőcske

Diószegi László a Ramirent mesterszakácsa ajánlásával!


Ahogyan mi szeretjük!

Kolozsvári gulyásleves bográcsban





Hétvégeken jó ráérős udvari főzéseket lehet rendezni. Az ilyen mindig jó, a főzés miatt is, meg a nagy ráérős, beszélgetős összejövetel miatt is. A tűzrakás közben lehet hideg sört, vagy jeges fröccsöt inni, valamint különös élményt jelent, hogy a tűzzel lehet játszani és babrálni közben! Ráadásul a főzés jó sokáig tart, mert a tüzet hol a szél fújja el a bogrács alól, hol csak ellankad a lángja, hol nedves a fa és csak füstöl, hol pedig fellángol és leégeti az összes szőrt a lábunkról és korommá égeti két másodperc alatt a lassú tűzre szánt, apróra vágott füstöltszalonnát. No persze ilyenkor ez sem baj, mert ráérünk és mosogatás után kezdhetjük újra a főzést. :-)

Kolozsvári bográcsgulyást főzünk ez alkalommal, mégpedig marhalábszárral, melybe káposzta is kerül, sőt, horribile dictu! még egy db alma is.

Hozzávalók:
40 dkg marhalábszár
15 dkg vöröshagyma
5 dkg sertészzsír
60 dkg burgonya
40 dkg fejes káposzta
1 db alma
lecsó, vagy
1 db nagy zöldpaprika,
1 db nagy paradicsom
petrezselyemzöld
fűszerpaprika, köménymag, só, babérlevél, 
1 dl vörösbor

A gyufaszálnyi csíkokra összevágott szalonnát kisütjük, a pörcöt bennehagyjuk, rádobjuk a finomra vágott hagymát. Picit sózzuk és ha majdnem kész rátesszük a felaprított paprikát és paradicsomot. Persze előtte a paprikát kicsumázzuk, a paradicsomot meghámozzuk. Kicsit együtt sütjük és már mehet is rá a pirospaprika (szigorúan édesnemes, az erőset mindenki a végén rakja bele!) amit kicsit elkeverünk a zsírban, hogy szebb színe legyen és rátesszük a húst.
Fehéredésig pirítjuk, majd a saját levében, sózzuk, borsozzuk, beledobjuk a babérlevelet és kevés vízzel felöntjük. Főzzük majd 40 percig, mert a marha nehezebben fő! Amikor a hús félig puha, beletesszük a csíkokra vágott fejes káposztát és a négy darabra vágott almát.
Innen már csak várni, nézni, tüzet gondozni és sört inni kell jó darabig.
Ha a hús majdnem kész, beletesszük a kockára vágott krumplit, felöntjük még vízzel, és beleöntjük a vörösbort is. Ha szükséges utánaízesítünk és ha megfőtt a krumpli, akkor leakasztjuk a bográcsot és ha sikerül úgy leakasztani, hogy nem borul ki, akkor ehetünk is. :-) Jó étvágyat!



Tekintse meg előző elektronikus hírleveleinket is!
Elektronikus hírleveleink
Írja meg véleményét rólunk!
szerkesztő: Payr Erika
erika.payr@ramirent.co.hu


Vissza a lap tetejére!

Ezt az e-mailt azért kapta, mert honlapunkon feliratkozott, vagy munkatársunk nyilvános adatbázisból hozzájutott
az elérhetőségéhez és személyesen Önt vagy kollegáját felíratta cégünk hírlevelére.
Bár a mai világban divatosak a kéretlen küldemények, mi nem szeretnénk partnereinket zaklatni előre nem egyezetett küldeménnyel.
Mi egyébként kimondottan örülünk bármilyen bejövő e-mailnek, mert úgy tartjuk, hogy minden figyelem, amit nekünk szánnak az segít minket,
de megértjük, ha valakit zavarnak az ilyen dolgok. Ha úgy gondolja, hogy kéretlen e-mailt kapott tőlünk, az alábbi linken le tud iratkozni hírlevelünkről.
{leiratkozas}